A gazdasági haszonállatok esetében természetes, hogy a szakember kimegy a telepre: ellenőrzi az istállóklímát (légmozgás, páratartalom, szálló por mennyisége, stb.), a takarmányt, az állatok állapotát. Ezzel optimalizálva a költségeket és javítva az eredményeket.

A lovas szakmában ez még mindig nem bevett gyakorlat. Pedig a legkisebb ráfordítással és odafigyeléssel gyakran itt érhető el a legnagyobb “haszon” – nem húsban vagy tejben mérve, hanem egészségben, teljesítményben és hosszú távú költségmegtakarításban.

A ló nem gazdasági haszonállat, de nagyon is gazdasági tényező. Ha rossz az istállóklíma, poros a széna, nem megfelelő a tartás vagy a takarmányozás, annak következménye lesz: légúti és emésztőrendszeri problémák, teljesítménycsökkenés, állatorvosi költségek. A különbség csak annyi, hogy míg egy marhatelepen egy hiba az egész állományt érinti, a lovasnál „csak” a saját lovát, és a saját pénztárcáját.
Az alapok azonban ugyanazok: tartás, takarmányozás, környezeti feltételek.